Az értékes szabadidőnk

Nekünk Nőknek manapság egyre több szerepben kell helytállnunk a mindennapokban. Egyszerre vagyunk családanyák és dolgozó Nők. De közben ott van a háztartás, a hobbi, a sport, a barátok és még ezer millió program és szerep, ami mind mind időigényes. És sajnos az idő, az nem nő, amióta világ világ egy nap csak 24 órából áll.

Jó lenne, ha mondjuk egy Jótettünkért vagy valami virtuális piros pontért cserébe kaphatnánk plusz perceket (esetleg órákat), amit szabadon felhasználhatnánk  azon a napon, amikor azt érezzük, hogy képtelenség egyszerre mindent elintézni, egyszerre több helyen és több szerepben 100%-an teljesíteni. Jó lenne egyszerre befejezni az aznapra tervezett munkát, és közben az egyik gyerekkel a karateedzésre menni, a másikkal meg játszóterezni. Na jó, a lakást is rendbe rakhatnánk, meg egy kis vásárlás is beleférhetne…   Na de egy ilyen robotot vagy időgépet nem találtak fel (és gyanítom, hogy az én életemben nem is fognak már), így a meglévő 24 órával kell gondoskodni. Azzal kell egyensúlyozni, mint egy kötéltáncosnak, hogy kicsit jobbra, kicsit balra, de lényeg az hogy ne boruljunk le, mert visszamászni piszok nehéz.

Elvehetnék az alvásidőből, de azt már megtanultam, hogy ha nem alszom, másnap nem élek, így ez kiesik. Aludni tehát kell. Akkor a megmaradt ébrenléti idővel kell valahogy gazdálkodni. Nem rég pont arról beszélgettem egy kollégámmal, hogy vajon a szüleink generációi hogyan éltek e-mail és internet nélkül.  Tudom, posta, meg fax, meg telefax, na de akkor is. Ma már el nem tudnám képzelni email nélkül az üzleti életet. A magánt még csak-csak, de felgyorsult üzleti életben az információ gyors áramlása elengedhetetlen.

Oké, szóval az email gyorsítja a folyamatokat, időt nyerünk, pipa. És ott van a mobil telefon. Na és akkor elérkeztünk az általam neuralgikus pontra, nevezetesen az okostelefonokhoz. Emlékszem, még valamikor a kilencvenes években, amikor még középsuliba jártam, a bátyám egy merészet gondolt, és a K&H bankól valami Pannon GSM nevű céghez ment dolgozni… A keresztapám mondta neki, hogy fiam a hülyék saját kárukon tanulnak (az okosak meg ugye a más kárán), semmi probléma, fiatal vagy, bohóckodjál, majd úgyis visszamész a bankba dolgozni. A bunkofon egy ideig divat lesz, aztán majd eltűnik a süllyesztőbe, mint minden más.

Hát szegény keresztapámnak nem lett igaza (kivételesen). Emlékszem akkor még nagyon nagy szám volt, ő meg vagizott a 198as Ericsonnal (az a féltégla, aminek le-föl lehetett hajtani a 18 centis gumis antennáját. Beült vele a budiba és onnan megcsengette a Matáv telefont, és szivatott engem, mert mire odaértem volna, mindig lerakta. Na meg amikor néhanapján odaadta, hogy telefonáljak vele, akkor eleinte eljátszotta, hogy nem jó, nem működik, mert nem ad vonalat. Én meg simán benyaltam!

Na jó ez sem ma volt, de azért erre jó emlékezni. Akkor még sms sem volt, csak telefonálni lehetett vele. De nagyon menő volt. Már bőven egyetemista voltam, amikor megvettem életem első mobilját, egy nokiát. Hűű meg haaaa, telefonálni, smst írni és még kígyózni is lehetett vele. Persze feltöltő kártyás, meg 12 forintos percdíj, úgyhogy inkább megcsöngetlek-hívj-vissza üzemmódban működött, de legalább elérhető voltam. Mert ugye nagyon fontos volt elérhetőnek lenni bármikor és bárhol.

És akkor vagyunk most, 2015 októberében, amikor azt hallom, olvasom, látom és tapasztalom, hogy a telefon átveszi az uralmat felettünk. Az emberek függővé váltak. Olyan, mint a drog, csak ez nem BTK-ban említett kihágás. Szerintem pedig a mobil függőséget büntetik, csak nem a jog, hanem az élet. Ugyanis a korábban említett értékes perceinket és óráinkat veszi, lopja el. Lehet, hogy spórolunk időt azzal, hogy megnézzük egy appon, hogy a busz mikor ér pontosan a megállóba, és takkra ott vagyunk és nem kell várni, de gyanítom, hogy az időspórolás jóval kevesebb, mint amit a mobiltelefonunk nyomogatásával időt veszítünk.

Egy felmérés szerint a fiatalok átlag 3 órát (!!!!) töltenek a mobiljukon és átlag 8 percenként nyúlnak a képernyőhöz, hogy csekkolják, jött-e üzi, sms, vagy valami. Nem vagyok álszent, nekem is van okostelóm (sőt 2 is, mert az egyik céges, másik magán), de nem lennék meglőve, ha egyik percről a másikra valaki elvenné tőlem, és azt mondaná, hogy szevasz, ennyi volt. Oké, a pinterest hiányozna, mert az engem is beszippantott, onnan lesem az üvegékszeres tippeket, meg a Youtube-ról tanultam meg mindent, ami az üvegezéssel kapcsolatos, és ez hiányozna. De asszem az az idő, amit a nyomkodásra fordítunk, nem normális méreteket öltött. Röhögünk, amikor azt látjuk, hogy a barátaink átjönnek vendégségbe, és mindenki a telóját nyomkodja és egyedül játszik, ahelyett, hogy mondjuk társasozhatnánk, vagy beszélgethetnénk is. De valahol ez tényleg már döbbenetes. Én a hétköznapokban nyolctól négyig marketinges vagyok, így szinte kötelező ezeket a trendeket figyelnem. Agyalni, hogy hogyan érjük el leghatékonyabban a fogyasztókat, és hogyan érjük el, hogy abból a 24 órából mi is kapjunk, ránk is figyeljen. És ha már 3 órát nyomkod, akkor nyomkodjon ránk is. Hivatalosan is feladatom, hogy lopkodjak az ő idejéből. Közben meg hadakozom az ellen, hogy az én időmet más marketingesek lopkodják.

Általános nézet, hogy napi 24 órában elérhető legyél, sms, email, telefon, facebook, viber, skype, messanger és tudja még mi a vihar. Kicsit kezdek ettől besokalni, annak ellenére, hogy tudom, ez a folyamat visszafordíthatatlan, és kell, meg valahol jó is. Csak azt érzem már nincs határ. A napokban olvastam asszem a HVG cikkét, hogy valamelyik mobilgyártó visszahozza azt a telkót, amin csak sms és telefonálási funkció van, és kész. Kíváncsi lennék, ki meddig bírná ki. El is játszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha nekem is ilyenem lenne megint. Mennyi plusz időm lenne. Nem foglalkoznék se a pinteresttel, se a facebookal, se semmi baromsággal (igen ezen a kettőn kívül még max az emilt használom a telefonomon, mást nagyon ritkán). Több idő maradna a gyerekekre, a hobbira, mindenre.

De sajnos asszem nem tehetem, mert akkor lemaradok. Lemaradok a világról, a hírekről és az új technikákról, amit a megszállott üvegesek csinálnak a föld másik oldalán. Nem tudnék tőlük tanulni, inspirálódni, informálódni. Nem lenne ez a blog, a webshop, és az én hobbim se nekem. Úgyhogy valójában nem is tudom eldönteni, hogy ez nekünk most jó vagy nem. Max annyit tudok, hogy elszemélyteleníti a világot, a környezetemet és megszűnik az Ember. És ez azért aggasztó, mert félek, hogy az én gyerekeim már csak valami zombi, gépek által irányított világban fognak élni, ahol a szép és a jó teljesen más értelmet kap majd. Ők nem fogják értékelni a kézzel készült termékeket, nekik az általam gyártott ékszerek, tárgyak már csak valami maradi cuccok lesznek, mint nekünk a csutkababa vagy a gesztenyefigura. Ezt meg piszokul sajnálom, mert amit ma csinálok, holnap már nem lesz érték…

Iratkozz fel az Üveghíd hírlevélre és legyél Te is Üveghíd Klubtag!
A klubtagok kizárólagos és kiemelt kedvezményeket kapnak, elsőként értesülnek az újdonságokról. Adataidat titkosan kezelem, senkinek ki nem adom! A listáról bármikor leiratkozhatsz.

Hozzászólás