Kilapított borosüveg

Nem vagyok nagy alkoholista, de ha már ital, akkor bor vagy Jéger (jó pestiesen leírva…). Az üvegpalackok kiürülés után jó esetben a szelektív gyűjtőben kötnek ki, rosszabb esetben a kommunális kukában. De van pár szerencsés kiválasztott, amely tovább élhet kis átalakulás után a designt kedvelő emberek nappalijában.

Életemben először Esztóéknál láttam egy Szerencsés egyedet, amely további esélyt kapott az életre. Ez egy olyan tál volt, ami úgy nézett ki, mintha egy borosüvegre valaki ráült volna és kilapította volna. Nagyon tetszett, teljesen oda meg vissza voltam. Akkor még nem üvegeztem, fogalmam sem volt, hogy miként lehet csinálni ilyet. Nem is emlékszem, talán azt gondoltam, hogy ezt nem igazi üvegből csinálták, hanem csak egy üveget palackformára alakítottak. Amikor elkezdtem üvegezni, akkor rájöttem, hogy azért ez nem akkora ördögőség, és most egy pár éves tapasztalat után már tudom is, hogy hogyan lehet ilyet készíteni.

Tényleg nem nehéz, egy előre elkészített palack formájú kiöntő formába kell belerakni az üres palackot, azt be a kemencébe, és egy idő után el kezd rogyadozni a palack, és a végén egy tál lesz belőle… Sajnos még soha nem volt alkalmam ilyet készíteni, mert nincs akkora kemencém amibe beleférne egy borospalack, de elméletben már vér profi vagyok, rengeteg videót és leírást elolvastam már. 🙂 Talán egyszer nekem is megadatik…

Iratkozz fel az Üveghíd hírlevélre és legyél Te is Üveghíd Klubtag!
A klubtagok kizárólagos és kiemelt kedvezményeket kapnak, elsőként értesülnek az újdonságokról. Adataidat titkosan kezelem, senkinek ki nem adom! A listáról bármikor leiratkozhatsz.
(0)

Kő nyaklánc. Kő’???

Ti mit szóltok ehhez a kőből készült nyaklánchoz? Hordanátok ilyet? image
Iratkozz fel az Üveghíd hírlevélre és legyél Te is Üveghíd Klubtag!
A klubtagok kizárólagos és kiemelt kedvezményeket kapnak, elsőként értesülnek az újdonságokról. Adataidat titkosan kezelem, senkinek ki nem adom! A listáról bármikor leiratkozhatsz.
(0)

Hogyan készül az üvegékszer?

Sokan megkérdezték már, hogy hogyan készítem az üvegékszereket. Pár mondatban megosztom veletek a műhelytitkot, már amennyire ez titoknak számít. Ugyanis ha rákerestek arra, hogy üvegolvasztás, vagy fusing, rengeteg leírást találhattok róla. Hazánkban igen gyerekcipőben jár még ez a technika, de egyre többen foglalkoznak vele. A legtöbb alkotást, művészt Amerikából, Ausztráliából és Angliából láttam/hallottam. Amerikában viszonylag olcsón lehet alapanyaghoz jutni, sokkal többen választják mind hobbinak, mind hivatásnak. Általában mindenki ékszerekkel kezdi és amikor kicsiben kitanulta, kitapasztalta kezdi el az egyre nagyobb tárgyakat, egyre fejlettebb és nehezebb technikákat. Na de térjünk is vissza arra, hogy hogyan készül az üvegékszer.

Az üvegtechnikának alapvetően 2 fajtája van: A lámpagyöngy készítés és az olvasztás  

lámpagyöngy technikaA lámpagyöngy technika az, ami sokkal látványosabb, a karácsonyi vásárokban itt-ott van is pár művész, aki helyen alkot és meg lehet nézni a folyamatot. A lényege az, hogy nyílt láng segítségével üveg rudakból, pálcákból kézzel formáznak mindenféle térbeli alakokat. A könnyebb/ kezdő szint a gyöngy készítés, ami nem jelenti azt, hogy az ne lenne szép. Gyönyörű, változatos és nagyon egyedi darabokat lehet készíteni. Az igazán profik kis figurákat készítenek, ami még látványosabb. Ez a technika rendkívül nehéz, iszonyat sok gyakorlást igényel, és igazából csak a nagyonjó kézügyességgel megáldott emberek tudnak tényleg mutatós darabokat készíteni. Egyszer én is elmentem egy tanfolyamra, hogy kipróbáljam magam, de mondanom sem kell, a gyöngykészítésen túl nem jutottam.

 

glass fusingA másik, egyszerűbb technika az olvasztott/rogyasztott/ fusing üvegezés. A lényege ennek az, hogy kis üveglapokat egymásra helyezünk és kemencébe 700-900 C fokon összeolvasztjuk. Olyan, mint amikor a sajtot a kenyérre vagy pizzára olvasztjuk. Ez sokkal egyszerűbb, itt csak meg kell tanulni szépen üveget vágni, valamint ki kell tapasztalni azt, hogy az üveg hogy viselkedik a magas hőfokon. Ugyanis ami egyszer összeolvadt, azt szétszedni már nem lehet, max szétvágni üvegvágóval. A kellő hőfokot csak lassan szabad elérni, és a hűtés is legalább ilyen lassúnak kell lenni (ha nem lassabb). Ha nem így történik, akkor hősokkot kap az üveg és eltörik.

Az üvegezésnél nagyon fontos, hogy egyforma hőtágulási együtthatóval (COE) rendelkezzen mindegyik üveg, amit párosítani szeretnénk. Ugyanis ha ez különböző, akkor vagy a felmelegedési, vagy a lehűlési fázisban szétreped az üveg.

Ennyit elsőre az alapokról, később jövök még trükkökkel és tanácsokkal!

 
Iratkozz fel az Üveghíd hírlevélre és legyél Te is Üveghíd Klubtag!
A klubtagok kizárólagos és kiemelt kedvezményeket kapnak, elsőként értesülnek az újdonságokról. Adataidat titkosan kezelem, senkinek ki nem adom! A listáról bármikor leiratkozhatsz.
(0)